Öregszem.

Egyre inkább az állatok közt érzem jól magam. Legyen az kutya, macska, papagáj. De leginkább macska legyen. Leginkább a két pinna.

Egyre inkább dühít az emberek kegyetlensége, nemtörődömsége, felsőbbrendűség-érzése. Lófaszt vagyunk mi felsőbbrendűek, ha azok volnánk, épphogy törődnénk vele, hogy az állatok ne szenvedjenek, ha már megszülettek. Hogy ne utcán éljenek. Hogy ne szaporodjanak, ha nincs hová. Ha meg szaporodtak, mert b@szunk rá, hogy nekik is vannak ösztöneik, nem fojtjuk a kicsiket vízbe, nem tesszük ki őket az utcára, nem gyűjtjük össze a párnapos csapatot szemeteszacskóban és visszük ki a templomkertbe. Igyekszünk odafigyelni, hogy ne betegedjenek meg. Ne adj úristen, legyen nekik kaja, meg víz. Meg néha szeretet és simogatás. A felsőbbrendű általában gondoskodni szokott, nem pusztítani és gyűlölni és veszélybe sodorni a gyöngébbet.

Na mit írjak még? - kérdezem a két csajtól, akik közben felkucorogtak mellém a kanapéra, és bámulnak, azt mondják, inkább semmit, ne járassam le magam, menjünk inkább aludni. De előbb hagyjam már abba a gépelést, úgy nem tudok két teli macskapocakot vakarászni.

Ám legyen.

És még annyi, minden tiszteletem az állatmentőké.

Körkérdés :)

Szabad perceimben azon szoktam gondolkodni, hogy Cincikét, ezt az örökké melankolikus, de imádnivaló kis dögöt hogy tudnám felvidítani. 

Bíbor (a fehér), még, ha nem is foglalkozunk vele, feltalálja magát, vagy a takaró alá bújik és ott hülyéskedik, vagy kergeti a labdát. 

Cinci viszont mélabús, vagy legalábbis annak tűnik.
Eleve fekete ugye az egész macska, és gyönyörű fekete szemei vannak, azért ez már ad egy drámai külsőt, de valóban, nem az a játékos-fajta. Néha azért ő is kergeti a labdát, vagy a Bíbort, de inkább nézni szereti, ahogy Bíbor játszik, vagy a kedvenc programja, amikor simogattatja magát. Na akkor tényleg boldog, dorombol, bújik, ez legalább fél óra-óra minden nap. 

Szóval: 

Egy lakásban élő, szomorú cicának mi az ideális játék? Vagy ennyi, mélabúsabb, szorongóbb, mint az átlag (viszonylag hamar megijed dolgoktól), ha nem játszik, hát nem játszik? Szóval nem gáz, ha nem olyan hebehurgya, hanem inkább ül, néz, fekszik, alszik, bújik?

Nézegetek mindenféle cicajátékot, de ha esetleg valakinek van tapasztalata, hogy a higgadtabb, melankolikusabb cicákat mivel lehet jókedvre deríteni, ossza meg legyen szíves és köszönöm :)

Délutáni szundi (néha félig nyitott szemmel)

No. Megmaradnak a macskák :)

Cincinek mintha picit pirosabb volna a torka, mint kellene, hogy legyen, de egyáltalán nem veszélyes, azt mondta a dokinéni, nem is köhög (próbálta megköhögtetni), semmi vész, fene tudja, mi lehet. Fura, se hideg vizet, se hideg kaját nem szokott kapni, hát ez van, lehet, hogy sokat ordibált mostanában. Mint az úton, meg a dokinál, azért ott megjött ám a hangja. Kapott oltást, és mindketten kaptak féreghajtást. Cinci végig halottnak tetette magát :) Bíbornak kenegetni kell még az ínyét, még nem szép, de ezt leszámítva ő is rendben van teljesen. Nyolc kiló szőrt elhullajtottak a tortúra során :) 

A két hős már itt piheg, kaptak vigasztaló jutifalit, meg royalcanint.
Meg játékegeret és labdát, mert furcsán fogynak, szerintem Bíborka behordozza őket a kád mögé.

Bíborka és a laposbogarak

Cincinek elment a hangja.

Semmi más tünet nincs, ugyanolyan, mint eddig, melankolikus, bújós, higgadt, imádnivaló. Eszik, iszik, rohangál, piusilSSSSSSSSSY

Ezt így hagyom, Bíbor végigtrappolt a laptopomon, a piros az ő műve :D, szóval eszik, iszik, játszik, rohangál, bújik hozzám, de rekedt. Nem látszik semmi rajta, most is épp összeugrottak, fújt is egy kurva nagyot. Mégis rekedt, nyávogni alig tud.
Amúgy is esedékes neki az oltás, így holnapra bejelentkeztünk a dokihoz. Bíbort meg felszólítjuk némi szolidaritásra, ő is jön.
Rettegek. Meg kell őket fogni.
Meg aggódom. Hogy mi lesz.
Meg szeretem őket.

Azért két dolgot nem gondoltam. 

Egyrészt, hogy ez a két kis qrvinca így meg fog szeretni bennünket. Majdnem teljes a bizalom, bár ölbe, nyakba nem másznak maguktól, de lehet, hogy annak is eljön az ideje.

Másrészt, hogy micsoda hihetetlen eszköztáruk van a gazdi felébresztésére. 

Nyávognak. Kárognak. Cinci hangja mélyről jövő ilyenkor és elnyújtott, Bíborka meg hihetetlen magasságokban képes rövid, morzeszerű hangokat kicincogni magából (a nevük egyre gyanúsabb, össze lett keverve). Ezt a technikát máshol jó pénzért megtanítják az embernek, whistle voice a neve.

Aztán. Bámulnak közelről. Egészen közelről. Ez borzalmas érzés, főleg, amikor még van fél órája az embernek a tervezett ébredésig. A szemükben minden benne van ilyenkor, aki nézett már éhes (nnnahiszen) macska szemébe, tudja, miről beszélek. 

Rámugranak. Konkrétan végigtrappolnak az ágyon. 

Behozzák a csörgőlabdát. Ja és csörgetik is. 

Mi van még. Rágni kezdik a reluxa fogantyúját. 

Radiátorra fel, le. Fel, le. (Na ennek van egy jó kis ébresztő hangja.) 

Ráülnek a gazdi fejére. Ilyenkor enyhén pipás vagyok. 

Ha meg olimpia, íme a legújabb talajgyakorlat labdával: