Cinci Platón művein gondolkodik

(...vagy unalmas műsort néz a tévében)

Ma esti idill. Szokás szerint Cinci elvan, a legjobb, ha simogatja őt valaki (mármint én). Túlságosan nem vonzódik sem a labdákhoz, se a rohangászáshoz, csak néha. Ő inkább néz.

Bíbor meg bohóckodni szeret, előszeretettel bújik valami alá. Mindegy. Párna, takaró, kád. Csak elbújni lehessen. Legjobb a vékony takaró, mert 1. nem látszódik őnagysága, 2. lehet rágni a takarón keresztül a gazdi kezét. 

Eközben Cinci nézi a spontán performanszunkat. 

Ilyenek a macskás esték nálunk :)

Hejj, de rég jártam erre. Csupáncsak a múzsám hagyott el pár hete, pedig írhattam volna sípoló, azóta már kibelezett egérről, a kajamizériáról, a reggeli szuggesztív gazdibámulásról, az éjszakai, ágyban történő csínytevésekről (igen, abban a bizonyos pillanatban, amikor gazdi épp el tudna aludni), és a gazdi fejének repülő labdáról. 

De igen! Bíbor beleakasztja a körmét a labdába, ez egy idő után elkezdni roppantul idegesíteni őt, agresszívan lerázza magától, ettől az agresszív erőtől a labda pedig szép nagy ívben repülni kezd. A frász kitört, amikor egyik este szemen dobott. Azt hiszem, innentől kezdve résen kell lenni, a Macskák a fejünkre nőttek :)

Az életünk viszonylag szép, békés, kiszámítható mederben folyik (leszámítva persze az emberi fejre dobott labdákat). Reggeli után kéjes simogattatás, térfigyelés az ablakból, szundi. Ebéd, szundi, tornaóra. Szundi, simi, kommandózás, vacsora. Simi, szundi. Nem törődnek a jegybankelnökséggel, nem izgatja őket az eurovíziós verseny (mondjuk ezek engem sem), nem nézik aggódva, hogy mennyi ősz hajszáluk van (főleg Bíbor nem), lehetne tőlük tanulni.

Ma talán születnek képek. Több kép, kevesebb hülye beírás, erre fogok törekedni.