Összes oldalmegjelenítés

2013. augusztus 28., szerda

Csakúgyposzt

Mivel lassan két éve gyűrjük egymást a csajokkal, nyugodt szívvel mondhatom, hogy ki- és megismertük, uram bocsá megszerettük egymást. Ennek egyik iránya (tőlem feléjük) az első pillanatban kialakult, ők kicsit döcögtek még ezen az úton :)
Imádom a szertartásaikat, hogy pontosan tudom, amikor hazaérünk, Bíborka az ebédlőasztalon fog várni, Cinci az egyik széken. Pontosan tudom, hogy reggel melyikőjük fekszik a kanapé bal oldalára, melyik a jobb oldalára (köztük ülök én). Azt is, hogy Cinci este, lámpaoltás után feljön mellém az ágyba és károg, pár perccel később Bíborka végiggyalogol a párnánkon, le, mellém, az ágy mellé, és rágni kezdi a kezemet.

Cinci nehezebb falat volt és marad mindig, mint a Jómadár. Bíborka sokkal bátrabb, kezdeményezőbb, ugyanakkor nem annyira sokáig tart a ragaszkodása, egy idő után megunja a simit és elmegy valamit megrágni. Cinci a mai napig megijed egy hirtelen mozdulattól, a villámlástól, a hangosabb dolgoktól, viszont órákig mellettem ül, és simogattatja magát. 

Bíbor a legtöbbször ilyen nőcisen ül :)


Ez meg a nyári dögmelegben készült még, a hajnali 38 fokos hűsöléskor :) 


2013. augusztus 23., péntek

Bosszú

Hómszvíthóm...

Igyekszem nem látni semmilyen összefüggést - csupán csak véletlen egybeesést - az ötnapos eltávozásunk és a ma reggeli kegyetlen ébresztő között, ugyanis Cincike rámborította ugyanazt a virágot, amit anno Bíborka... http://mez-es-karmazsin.blogspot.hu/2012/09/a-vedelem-felszolal.html

2013. augusztus 17., szombat

Szegény árva cicák...

Holnap lesz a nagy megmérettetés. És onnantól számítva péntekig. A gazdik ugyanis három év után elmennek nyaralni, a két skodrit itthon hagyják a gonoszak. Öt teljes napig nem simogatja őket senki, jaj.

Hülyeség, nem hülyeség, az van, hogy hiányozni fognak. Jaj, mi lesz velük. Jaj, biztos azt gondolják, hogy sose többé nem jövünk haza. Árva macskák lesznek. A szívem szakad belé.

Biztos megbeszélik...
- Cinci, megint árvák leszünk szerinted?
- Bíborka, nem tudom, ha holnap se jönnek haza... lehet :(
- De miért, rossz cicák voltunk?
- Biztos nem szeretnek már bennünket. Lehet, azért, mert mindig éjszaka futkározol.
- Na elmész te a picsába." 

És itt lesz az a pont, hogy nagyon hangosan zokogni fog mindkét szegény árva cica. Biztosan. És ezt pontosan meg fogom érezni, és nagyon hatalmas bűntudatom lesz, hogy itthon hagytuk őket. 

És cserébe, amikor hazajövünk, két miszpicsát fogunk kapni, akik le se szarnak minket, én meg hason csúszva fogok pitizni nekik :)

(Igen, lesz aki etetni fogja őket persze :))

Fel is rakok pár nem új videót és képet, hogy néha ránézzek és lelkifurkám legyen (by Kiss Ádám).









2013. augusztus 16., péntek

Bíbor a leglehetetlenebb helyeken érzi jól magát. Pl. a gazdi ölében, ha a gazdi ölében laptop is van, 
amit épp nézni szeretne: 


Vagy az ebédlőasztalon, hol máshol. Ebédlőasztalon feküdni királyság.


Eközben Cincike jól érzi magát a szekrény tetején, de közben lefelé vágyik...


Persze nem mindig. Néha kifelé.